A novai plébánia hivatalos honlapja

Kevés olyan vasárnap van egy évben, amikor annyi mindent ünnepelhetnénk, mint azt idén május első vasárnapján, május 1-jén tehettük.

E nap idén Húsvét 2. vasárnapja az Isteni Irgalmasság vasárnapja, mely II. János Pál pápa nevéhez fűződik. A Szentatya a jubileumi szentévben, 2000. április 30-án avatta szentté Boldog Fausztina nővért, s ekkor rendelkezett úgy, hogy Húsvét második vasárnapja az isteni irgalmasság vasárnapja nevet viselje.

Szent Fausztina nővér 1931. február 22-én magán kinyilatkoztatásban, magától az Úr Jézustól kapta a kérést, hogy a Húsvét utáni első vasárnap legyen az Isteni irgalmasság ünnepe. Az irgalmasság vasárnapján visszatekintünk az üdvösségtörténet legnagyobb eseményeire: Jézus szenvedésére, halálára és dicsőséges feltámadására. Ezekben az eseményekben nyilvánult meg a legcsodálatosabb módon Isten irgalmas szeretete irántunk, bűnös emberek iránt. Ezért adunk hálát az irgalmasság vasárnapján.

Az idei évben az Isteni Irgalmasság vasárnapján egyúttal ünnepelhettük kihirdetője, II. János Pál pápa boldoggá avatását is, melyet a televíziók 10.00 órai kezdettel közvetítettek Rómából. Plébániánkon a szentmisék végén a Pápai himnusz eléneklésével kapcsolódtunk lélekben a Szent Péter téren folyó liturgikus eseményekhez.

E vasárnap evangéliumában emlékezünk meg „hitetlen” Tamásról, a tanítványról, aki bár kételkedett, szívét mégis nyitva hagyta a hit számára. Jézus Tamásnak külön megjelent, s megmutatta sebeit hogy higgyen!

Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: ,,Békesség nektek!'' Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát.  Tamás, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: ,,Láttuk az Urat!'' Ő azonban így szólt: ,,Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!'' Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: ,,Békesség nektek!'' Azután azt mondta Tamásnak: ,,Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!'' Tamás azt felelte: ,,Én Uram és én Istenem!'' Jézus erre azt mondta neki: ,,Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek. (Jn 20,19-31)

A feltámadt Jézus az útókorhoz is szól: "Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek". Az apostoli egyház tanúsága alapján éppúgy lehet hinni, mint a megjelenések alapján. A megjelenés sem kötelezte hitre az apostolokat, hanem ésszerűvé tette a hitet. A Péterre épített egyház tanúskodása és gazdag története is ésszerűvé teszi a hitet. Az egyház Húsvét óta bírja Krisztus Lelkét, aki élteti és megvilágítja az Ószövetség értelmét, ugyanúgy feltárja a ránk váró örökkévalóság titkát is. A hitben mi is ugyanazt a bizonyságot szerezhetjük, s ugyanaz az öröm tölthet el, mint az apostolokat.

Május első vasárnapján, Anyáknapján minden évben köszönetet mondunk az édesanyáknak. Köszönetet mondunk az életért, az anyai gondoskodásért, szeretetért, fáradozásért, önfeláldozásért, támogatásért, mellyel első még botladozó lépéseinktől kezdve végigkísérnek felnőtté válásunkig, s még tovább is, amíg csak erőben, egészségben tehetik.

Most már hagyományosnak mondható módon az ünneplés Nován a 9.15 órás szentmisét megelőzően 8.45 órakor kezdődő műsorral kezdődött. Az ünnepségre a templom szinte teljesen megtelt: közel 200 fő jelent meg templomunkban közösségünk örömére. A gyermekeikkel, unokáikkal megjelent édesanyák, nagymamák és hozzátartozóik megtekinthették a helyi óvodások, majd alsó tagozatos diákok ez alkalomra összeállított műsorát. A műsor végeztével a kis szereplők átadták saját édesanyjaiknak, nagymamáiknak a gyermeki köszönetet szimbolizáló virágokat, melyet az előző évekhez hasonlóan a plébánia biztosított ajándékképpen számukra. Ezután közvetlenül következett az ünnepi szentmise, melyben Tóth András plébánosunk igazi kincset érő ajándékot kívánt átnyújtani… , a szentmisét az édesanyákért ajánlotta fel.

A szentmisén is résztvevő alig több mint 100 hívő lélekben köszönetet mondhatott annak az édesanyának, aki Megváltónk, s benne minden  testvérünk édesanyja, égi pártfogója: a boldogságos Szűz Máriának. E napon Szűzanyánkról sem illő megfeledkeznünk!

Az ünnepi szentmise a hagyomány szerint április 25., Márk evangélista napján vagy az azt követő vasárnapon tartandó Búzaszenteléssel kezdődött Nován és Zalatárnokon is. A liturgikus cselekményben az egyház az éves munka eredményességéért könyörög és áldja meg a vetést szimbolizáló búzát:

…Ma a mindennapi kenyérért, megélhetésünkért való imádság hozott össze minket. Jézus szava biztat: „Kérjetek, és adatik nektek.” Az Ő biztatására kérjük ma mennyei Atyánkat: „Mindennapi kenyerünket, add meg nekünk ma!” Imádkozzunk ma különösen azért, hogy a gondunkat viselő Isten kedvező időjárást adva, megadja földünknek a termést, és általa gondolkodjon rólunk, gyermekeiről.”

Észak felé fordulva: Imádkozzunk testvérek, hogy a sötétség átó hatalmát és a rossz időjárást győzze le Krisztus evangéliumának világossága.
Kelet felé fordulva: Imádkozzunk testvérek, hogy a kezdetet, a vetést és az ültetést szentelje meg Krisztus, lelkünket pedig termékenyítsék meg szent evangéliumának igéi.
Dél felé fordulva: Imádkozzunk testvérek, hogy a déli nap melege érlelje meg vetéseinket, és adjon bőséges kenyeret Krisztus, aki az evangélium szavai szerint csodálatosan megszaporította a kenyeret.
Nyugat felé fordulva: Imádkozzunk testvérek, hogy az élet öröme, a megnyugvás és célhoz érés kegyelme legyen osztályrészünk Krisztus evangéliumának követése által.

Örök mindenható Isten, Te teremtetted az eget és a földet, a tengert és az egész mindenséget. Alázatosan kérünk, hogy földi terményeinket – megáldani, - megszentelni és gyarapítani méltóztassál. Töltsd meg csűrjeinket és pincéinket a gabona és a bor bőségével, hogy azoknak örvendve dicséretet és hálát zengjünk Neked.
És a mindenható Istennek, az Atyának - a Fiúnak – és a Szent – Léleknek áldása szálljon határunk minden vetésére és maradjon rajtunk is mindörökké. Ámen.
 

A fenti eseményeket a helyszínen megélve akaratlanul felidéződött bennem egy levél, melyet az elmúlt héten többektől is megkaptam az Iwiw rendszerben. Aki nem ismerné esetleg a szöveget az alábbiakban idézek belőle:

„Petőfi verse és egy öreg, hajlott hátú néni.
 
(Egy motoros küldte ezt a levelet. Azt hiszem, nem kell hozzá kommentár)

Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt a verset:

Járjatok be minden földet,
Melyet Isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára

Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha éppen a véletlen
Föltalálja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S áldicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván."
Óh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)

Majd folytatta: - Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?
Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el.  Egészséget kívánt, és elcsoszogogott.

Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotorosról alkotott képbe. Sírtam...

Igen… Erdély… Székelyek… Sokan jártunk, járunk náluk. Csodáljuk őket! De elgondolkodtunk-e azon, hogy mi is teszi őket oly naggyá, az anyaországbeli magyaroknál hatalmasabbakká? Ők megtartották őseik tiszteletét, hagyományaikat, hitüket, reményüket és szeretetüket! Megtartották mindazt, amibe baj esetén kapaszkodni tudnak, ami erősíti őket, ami magyarrá és közösségé teszi őket! Megtanultak és tudnak alázatosnak lenni, fohászkodni, könyörögni a Teremtőhöz, de tudnak hálát is mondani, s tudnak ünnepelni közösségeikben de templomaikban is, melyeket nem színházként vagy pusztán idegenforgalmi nevezetességként kezelnek, hanem olyan helyként, ahol az Úrhoz szólhatnak, ahonnét megpróbáltatásaikban erőt és támogatást nyerhetnek. Ismerik és megélik hitüket mindennapjaik során, tudják mikor és hol van a gyász és az öröm, a vígság ideje, így náluk még az sem fordulhat elő, hogy a keresztény világ gyásznapján, Nagypénteken vigasságot rendezzenek, s ráadásul a templom közvetlen közelében... S most tekintsünk lelkiekben kiüresedett országunkra, szűkebb hazánkra, közösségünkre… és a motoroshoz hasonlóan nézzünk magunkba… és tanuljunk tőlük... míg el nem veszünk...

Szili Ernő novai kántor

Képösszeállításunk a Galériában!