A novai plébánia hivatalos honlapja

Páli Szent Vince (Ranquine, 1581. április 24. – Párizs, 1660. szeptember 27.) tizenöt évesen kezdte meg tanulmányait a dax kollégiumban, mert itt akadt jótevője, M. de Comet, aki fedezte taníttatásának költségeit. 1600-ban szentelték pappá. Marsailles-be indult egy örökösödés kapcsán, visszafelé kalózok támadták meg és eladták rabszolgának. Több gazdája volt, egyiket sikerült megtérítenie, vele együtt szöktek meg csónakon Tuniszból. 1607-ben érkezett meg Avignon-ba.

Az 1605 és 1608 közötti időről nincs hiteles adat. 1610-ben állást kapott: IV. Henrik első felesége, Valois Margit házikáplánja lett. Ebben az időben ismerte meg Bérulle-t, aki hamarosan megalapította az oratoriánusok francia ágát. 1612-ben megkapta Bérulle egyik társától a Clichy nevű plébániát. Majd nevelői állást vállalt Philippe-Emmanuel de Gondi gróf családjában. Három év múlva lemondott nevelői állásáról és elvállalta egy Lyon közelében lévő plébánia vezetését. Itt alapította az első Szeretet-Testvérületet, amelynek feladata a szegény betegek gondozása volt. Missziókat tartott, gályarabokkal kezdett foglalkozni, kinevezték a gályarabok lelkipásztorává.

Hamarosan több francia kisvárosban megalakultak az általa kezdeményezett szegény- és beteggondozó Testvérületek. Közben társakat talált, akik hajlandónak mutatkoztak a missziós tevékenységre, a Szent Lázár priorátusban volt az otthonuk, innen kapták később a lazaristák elnevezést. 1643-ban megalapította a Szeretet Leányai társulatot, amely külföldön Irgalmas vérek néven vált ismertté. 1655-től súlyos beteg volt, 1660-ra majdnem teljesen lebénult. Rövid haláltusa után 1660. szeptember 27-én halt meg.

1729 augusztusában boldoggá, 1737-ben szentté avatták.

KÖNYÖRGÉS

Istenünk, Te Szent Vincét a szegények szolgálatára és papság képzésére apostoli erényekkel felruháztad,
add kérünk, hogy akik példáját követjük, igyekezzünk Szent Fiad küldetését töretlen szeretettel megvalósítani a földön.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.

Hungarian Chinese (Traditional) Croatian English French German Italian Slovak Slovenian

BONUM TV

Idöjárás

Felhőkép

Egyes tartalmak megtekintéséhez az Acrobat Reader innét szabadon letölthető!

Keresés


Copyright © 2008-2014. All Rights Reserved.