A novai plébánia hivatalos honlapja

Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

ELSŐÁLDOZÁS

Jézus az Utolsó Vacsorán adta oda önmagát az őt szeretőknek kenyér és bor színe alatt. Az Oltáriszentség Jézus Krisztus valóságos teste és vére a kenyér és a bor színe alatt, ahol jelen van Ő istenségével és emberségével, valóságos és lényegi módon.

Az elsőáldozáskor a megkeresztelt először részesül az Oltáriszentségben. Kellő lelki felkészültség nélkül nem szabad magunkhoz venni az Úr szent Testét.  Elsőáldozásban ezért csak azok a megkeresztelt gyermekek részesülnek, akik a három éves hitoktatás és a külön elsőáldozási felkészítés során kellő oktatást kaptak a szentgyónással és az oltáriszentséggel, valamint annak vételével kapcsolatban, és buzgó szentmisére járásukkal tanúságot tettek arról, hogy méltók e szentség vételére.

Felnőttek esetében hittanulás (és hitgyakorlás) után, egyéni megbeszélés szerint ugyancsak lehetőség van arra, hogy ha valakinél bármilyen okból elmaradt a gyermekkorban, pótolhassa, és így ezen túl élhessen a szentáldozás lehetőségével, amely mindnyájunk számára sok kegyelmet és áldást közvetít.

Minden gyermek érzékeny a természetfelettire és a közösségben megélt szeretetre, ezért a hitre nevelés kicsi korától kezdve fontos. Ez elsősorban a szülők kötelessége, hiszen a gyermek keresztelésénél erre tettek ígéretet. Ám ebben mi is szeretnénk segíteni a hittanórák alkalmával. 

Azok a szülők, akik megkereszteltették gyermeküket, de hittanra nem járatják, az Isten előtt tett ígéretüket szegik meg. Azt is jó tudni, hogy önmagában a keresztség nem üdvözít. Ahhoz a hit is kell. Ezt pedig csak a hittanórákon tudja maradéktalanul elsajátítani a gyermek. Ehhez járul még a vasárnapi szentmise rendszeres látogatása, amit lehetőség esetén helyettesíthet a szombat esti (előesti) szentmisén való részvétel.

 

Plébániánkon minden esztendőben tavasszal van elsőáldozás.

Amennyiben valakit más plébánián kereszteltek, az illetékes plébániáról 3 hónapnál nem régebbi keresztlevelet köteles bemutatni. 

Kérjük, hogy az elsőáldozóval együtt a családtagok (akiknél nincs akadálya) is áldozzanak a szentmisén, azért kérjük, hogy a szentgyónások elvégzéséről ne feledkezzenek meg!

Az elsőáldozásra készülők számára ajánljuk a honlapunkon is elérhető 'Kérdéseket és válaszok' elsajátítását!

Letölthető dokumentum: Az elsőáldozáshoz szükséges adatok igazolása

Hungarian Chinese (Traditional) Croatian English French German Italian Slovak Slovenian

BONUM TV

Idöjárás

Felhőkép

Egyes tartalmak megtekintéséhez az Acrobat Reader innét szabadon letölthető!

Keresés


Copyright © 2008-2014. All Rights Reserved.