A novai plébánia hivatalos honlapja

Szakadó esőben került megtartásra a zalatárnoki szőlőhegyen (Szent György hegyen) a hagyományosan május 3. vasárnapján tartandó hegyi szentmise. 2010. május 16-án, 10.45 órakor kezdődött. A szentmisén a kellemetlen időjárás ellenére több mint félszáz hívő vett részt, vegyesen szőlősgazdák, a faluból fellátogatók illetve távolabbról érkezett hívők, vendégek.

A szentmisét Tóth Tibor novai plébános úr celebrálta, míg koncelebráns a nyugalmazott lelkipásztorként szülőfalujában, Zalatárnokon élő Varga Imre atya volt. A szentmisében megemlékeztünk Megváltónk, Urunk Jézus Krisztus dicsőséges Mennybemeneteléről, majd az Úr áldását kértük a hegyi gazdák éves munkájára és a jó terméshez.

Az áldozat bemutatása után került sor a hívek valamint a szőlősgazdák adományaiból felújított kápolna megáldására. A ceremóniát követően a plébános úr többek között elmondta, hogy az 1950-es évek közepén épült kápolnát ezen területre kerülve javításra szoruló állapotban találta, s ezt látva az első általa tartott hegyi szentmise alkalmával döntötte el, hogy megfelelő források biztosíthatósága esetén a lehető legrövidebb idő alatt helyreállíttatja. Az ötlet a község lakóit is megnyerte, így több Zalatárnokon élő ill. elszármazott család kegyes adományából lehetővé vált a munka kivitelezése, melyben szervezéssel és saját munkájával oroszlánrészt vállalt a zalatárnoki egyházközség elnöke, Hermán Zoltán és a faluban élő hozzáértő mesterek, vállalkozók is. A Szent György hegyi kápolna kívül-belül megújult, az elmúlt évben új csatornát, most új vakolatot, festést kapott, s újra régi pompájában őrködik a szőlőhegy békéje felett.

A mondás szerint a májusi eső aranyat ér. Mindazok, akik e szentmisén részt vettek és a mostoha időjárás ellenére is kitartottak megtalálhatták ezt az aranyat, s szívükben, lelkükben gazdagodva térhettek pincéikbe, majd haza otthonaikba.

Szili Ernő. Novai kántor

Képösszeállításunk a Galériában
 

Hungarian Chinese (Traditional) Croatian English French German Italian Slovak Slovenian

BONUM TV

Idöjárás

Felhőkép

Egyes tartalmak megtekintéséhez az Acrobat Reader innét szabadon letölthető!

Keresés


Copyright © 2008-2014. All Rights Reserved.