A novai plébánia hivatalos honlapja

A hanghullámok terjedésére is érvényes Fermat elve, amely szerint a hullám két pont között mindig a legrövidebb ideig tartó úton halad. Ha a terjedési sebesség a téren belül nem változik, az előbbi feltétel egyúttal a legrövidebb geometriai távolságot, az egyenest jelenti. A hullámfelületre merőlegesen képzelt sugarak tehát egyenes mentén terjednek. Ha azonban a tér inhomogén, az egyenes vonalú terjedés helyett elhajló hangsugarakkal kell számolnunk.

A görbült felületek a hanghullámokra gyűjtő, illetve szóró hatást fejtenek ki. A domború felületek szétszórják a hanghullámokat, míg a homorúak  összegyűjtik azokat. Az optikából jól ismert szerkesztésekkel ábrázolhatóak a sík-, illetve gömbhullámok visszaverődései.

Számos érdekes példa található a görbült felületekről való visszaverődésekre. Ezek közül talán a legérdekesebbek a suttogó galériák. A suttogó galéria minden olyan geometriájú terem, vagy teremrész, amely lehetővé teszi, hogy halk hangokat nagy távolságban is meg lehessen hallani. Lehet, hogy a hallgató és a beszélő a közbeeső akadályok miatt nem is láthatja egymást, vagy hogy a hang nem a természetes irányból jön. A halk hang csak a térnek bizonyos helyén hallható, tehát úgy érezzük, mintha ott volna maga a hangforrás. Különösen áll ez a suttogó beszédre, mert nagy frekvenciájú összetevői miatt jól irányítható, másrészt elég halk ahhoz, hogy a meglepő hatást előidézze.

A suttogó galériákat azon elv szerint csoportosítjuk, hogy a hang első-, másod-, vagy magasabb rendű visszaverődések útján jut el a hallgatóhoz:

Elsőrendű suttogó galériák közé tartozik minden kúpszelet metszetű kupola, esetleg nagyobb bolthajtás. Ilyen elsőrendű suttogó galériának tekinthető a novai templom szenteltvíztartóit összekötő bolthajtás, melyben még egy végigfutó mélyedés is segíti a hang átvezetését egyik oldalról a másikra. A kupola okozta hangfelerősödés a kupolatörvény segítségével előre meghatározható. Ha a kupola gömbi középpontja a padló-kupolatető távolság felénél magasabban van, kupolahatástól, vagyis túlzott hangenergia felerősödéstől nem kell félnünk.

Másod-, vagy harmadrendű suttogó galériák például úgy készíthetők, hogy két parabola hangvetítőt állítunk fel egymással szemben, vagy egymáshoz képest ferdén úgy, hogy egy harmadik hangvisszaverő felület is részt vegyen a sugár irányításában.

Tipikusan n-edrendű suttogó galéria a londoni Szent Pál-katedrális kupolája, amelynek erkélyén, az oldalfal mellett állva az egymás mellet, illetve az egymástól 30 méterre állók egymás suttogását világosan értik, azonban a kupola átmérője irányában átkiabált szöveg érthetetlen.

Forrásként használt anyag

Hungarian Chinese (Traditional) Croatian English French German Italian Slovak Slovenian

BONUM TV

Idöjárás

Felhőkép

Egyes tartalmak megtekintéséhez az Acrobat Reader innét szabadon letölthető!

Keresés


Copyright © 2008-2014. All Rights Reserved.